TRANSFORMERS - Ghost Freedom

„Gyilkos nő, és a SEED Osztag vége”

A „Kiképző Hold”. Mindenki csak így nevezte. A homokkal borított, néhol éles sziklákkal tarkított hold, Quintessa közelében keringett, magányosan. A hozzá tartozó bolygótól egy aszteroida szakította el, és hatalmas sebet hagyott rajta. Egy egyenetlen, hegyes sziklákkal teli kráter, ami a hold egyharmadát tette ki és egészen a magjáig hatolt. Kezdetben úgy tűnt, a hold letér a pályájáról, és a napjába zuhan… de nem így lett. Mintha csak az élni-akarás szunnyadna a kő- és homokfelszín alatt, a hold saját pályára állt a nap körül, és onnantól kezdve egy önálló kis bolygónak számított.  

A megfigyelőtoronyból a legátus és egy koordinátor figyelték a kezdődő gyakorlatot. Ez egy afféle próba volt. Ki akartak alakítani egy új osztagot a különleges egységen belül. Mióta a Kibertron-t elvesztették a lázadás miatt, a quintessonok árgus szemekkel figyelték az ottani történéseket. Mikor az autobotok és az álcák egyaránt kiterjesztették háborújukat a bolygón kívülre, a quintessonokat a leleplezés veszélye fenyegette. Ezért a tanács, egyetértésben úgy döntött, hogy létre kell hozni egy elit csapásmérő egységet, amelyet bárhol, bármikor, halálos pontossággal lehet bevetni. A tökéletességre törekedtek… és mindezt egyetlen egy testbe kell belesűríteniük, mivel az erőforrások végesek.
Profi merénylők.
Akik kérdés nélkül, érzelemmentesen, magányosan, a legfejlettebb technika segítségével beszivárognak a kellő helyre és likvidálják a célpontokat. Ez még félelmet is kelthet az ellenségben… és a félelem morálcsökkenéshez vezet. Ha tudomást is szereznek a Quintessáról, nem mernek majd szembeszállni velük.
Odakint a robotok elfoglalták a fedezékeket. Egy kört alkottak, középen pedig, egy tudat és élet nélküli vázat állítottak fel. Ez volt a célpont. A védők hatan voltak, és mind az ismert legjobb fegyverekkel és páncéllal volt felszerelve. A legátus bólintott, mire a koordinátor csápjaival villámgyorsan begépelte a támadási parancs kódját.
A visszajelzés szinte azonnal megérkezett.

Őrző-vezér! Jelentkezzen!
- Igen, uram! Elfoglaltuk a védelmi pozíciót!
Tűzvihar már majdnem ezer éve volt az elit osztag parancsnoka. Büszke volt erre a pozícióra, amiért nagyon megküzdött. A kinevezése két dologtól függött: a megölt ellenfelek és sikeresen teljesített küldetések számától. Megkérdőjelezhetetlenül hagyta le az elődje rekordját. Senki nem tudta tartani vele a lépést. Mikor csapatparancsnoknak jelölték ebben a kiképzésben… szabályosan megsértődött! Ő az élvonalba való! Néhány hónapja még a legtitkosabb, legerőtpróbálóbb küldetésekkel bízták meg… erre egyszer csak szólnak, hogy részt kell vennie valami kiképzési szimulációban a csapatával a „Kiképző Holdon”!
Talán ez valami harci-játék. Igen… a tanács szereti az ilyesmit. Bár ki volt kötve, hogy a gyakorlaton nem lesz tilos a halálos sebzés, Tűzvihar nem aggódott. Nem tudta, miféle zöldfülűeket kell próbára tenniük, de abban biztos volt, hogy a közelébe sem fognak érni a csapatának.
Szellem 1es úton van! Készüljenek a támadásra! A Célpont01-en egyetlen lövés sem eshet!
- Értettem! Oké, fiúk! A csomag úton van! Mindenki tartsa nyitva a szemét!
Tűzvihar aranypáncélja megcsillant a napfényben, ahogy elfoglalta helyét a célpont előtt. Tiszta volt az ég, a nap csak úgy sütött. Ilyen tiszta időben a kölyköknek esélyük sem lesz a közelbe érni!
Tűzvihar körülnézett. Minden társa készenlétben várt, a fegyverek maximumra állítva. Mindet ismerte, név szerint.
Ott volt Fagyos, a legjobb mesterlövész, akivel valaha is találkozott. A robotnak jellegtelen, világosszürke színe volt, néhol fehér mintákkal tarkítva. Nem hiába hívták Fagyosnak… csak akkor beszélt, ha nagyon muszáj volt. Nem sok barátja akadt, de az egységben mindenki testvérként tekintett egymásra. A mesterlövész lassan, szisztematikusan pásztázta a horizontot. Még sosem vétett célt… és Tűzvihar biztos volt benne, hogy soha nem is fog.
A következő, akire ránézett, Kaszás volt. A névválasztás két okból volt tökéletes. Egyik, hogy a robot egyik karja egy hosszú, görbített penge volt… és itt a másik ok: ezt halálos pontossággal használta. Fekete és arany szín váltakozott a testén. Főleg a fekete dominált, az arany csak a csíkokban volt jelen. Ezek a színek nagyon jól kiemelték a robot vörös szemeit. Mikor harcolt, olyan volt, mintha egy halálos táncot járna… mesteri volt!
Ez után Fagyos másik oldalára nézett. Romboló állt ott és épp ellenőrizte, hogy a legnagyobb lövedéket tuszkolta-e bele a rakétalövőjébe. Hatalmas robot volt, és legalább három plusz-páncélt öltött fel, amúgy sem kicsi testére. Az eredeti színe sötétzöld volt, fekete csíkokkal, de a plusz páncél eléggé elütött, sárga színével. Hiába… Romboló nem az ízlés terén volt kiváló. Bármilyen fegyvert képes volt kezelni, de leginkább a rakétavetőt kedvelte, ami jó nagyot robban. Elsődleges fegyvermester és másodparancsnok.
A másik két robot, teljesen egyforma volt. Az ikrek, Gránát és Lövész… az első vonalban voltak mindig pajzsukkal és kardjukkal. Piros páncéljuk és sárga vállvédőik voltak. Tűzvihar sosem tudta, mi haszna van iker-robotokat készíteni… amíg meg nem ismerte ezt a két fiatal harcost. Oly tökéletesen mozogtak együtt, mintha csak ismernék egymás gondolatait. Mindig megérezték, ha egyikük bajban volt… az ösztön és az önuralom tökéletes ötvözete, két tehetséges harcosban. Tűzvihar örült, hogy a csapatában vannak.
És végül ő… Tűzvihar. Az aranypáncélos vezér, kecses, magas alkattal, kék szemekkel, egy puskával és egy energiakarddal, mindig készen a harcra. Született vezér… mindig is érezte. Végzete van, amit teljesíteni fog!
SEED Osztag… így nevezték őket. Az elitek között is az elsők. Soha nem állt meg előttük egyetlen ellenség sem! Nem most fogják elkezdeni a sort!

Valami mozdult… Tűzvihar megesküdött volna rá, hogy a szeme sarkából, valami rezgést látott a levegőben, keleti irányban.
- Fagyos! Keleti irányba! Mit látsz?
Mindenki ösztönösen arra fordult, amerre a vezér utasított. Fagyos gyorsan végigpásztázta a kijelölt területet.
- Negatív. Nem látok semmit--
Fagyos ennyit tudott mondani. Valami süvítő hang hallatszott… belehasított egy csillanás a levegőbe, és fagyos feje egy pillanat alatt szakadt darabokra. Az apró, ezüstös fényű lövedék átszáguldott a mesterlövész-puska messzelátóján és a szemen keresztül Fagyos agyába hatolt, ahol felrobbant.
Tűzvihar kirántotta a kardját, és felüvöltött. Düh volt a hangjában és kétségbeesés.
- FAGYOS!!
Romboló azonnal megszórta lövedékekkel a fedezék körüli egész területet. Tűzvihar azt látta, hogy a homok egy ponton felkavarodik, és a lövedékeső előtt, mély lábnyomok sora jelenik meg a homokban.
- Tűz!! Merénylő 5óránál!!
Egy pillanat alatt történt az egész. Mintha a levegő szikrát hányt volna, és egy lenyűgöző mozdulattal, egy idegen robot alakja bontakozott ki belőle. Romboló a száját is eltátotta. A nőnemű robot fehér volt, kék csíkokkal, és gyönyörű, vékony alakkal, hegyes végtagokkal. Sima, gömb alakú sisak védte a feje tetejét, ami alól vörös kábelekből álló hajzuhatag lobbant elő, ahogy a magasba szökkent és megpördült a tengelye körül. Jobbjában egy vastag csövű puska volt, amit fordulat közben előre rántott és egyenesen Romboló képébe tartotta. Semmi habozás… semmi gondolkodás… meghúzta a ravaszt! Romboló utolsó képe, egy fehér, halálos angyal volt, ahogy kitárja a gépszárnyakat, amik a hátán voltak. A nő repült… és megölte őt.
- Romboló!!!! NEM!!
Tűzvihar még sosem látott ilyet… azt hitte, egy rémálomban van! Két perc se telt el, és ez a jelenség leölte a két legjobb emberét. De láthatóvá vált… így lehetősége van megbosszulni őket!
- Gránát! Lövész! Lőjetek!! Kaszás, közelíts jobbról!
Tűzvihar megindult a kardjával, közben a másik kezében lévő puskával lőtte az ellenséget. A nő egy elegáns mozdulattal lebukott. Tűzvihar még Kaszást sem látta ilyen mesterien mozogni a harcmező tombolása közepette. A nő megindult és lekapcsolt az övéről valamit. Apró tárgynak látszott, és kereknek. A nő eldobta a célpont irányába, és mintha mágneses erő húzta volna, a tárgy rátapadt. De nem történt semmi…
Kaszás ekkor érte el a nőt és harcba szállt vele. Ám a nő ekkor kihúzott a bal karjából egy szikrázó kardot. Az éle úgy világított, mint a felhevített fém. Kaszás csapott, de a nő felfogta a kardjával az ütést és a fegyverét ellenfele karja alatt átbújtatva, lőtt. Kaszás számított erre, így elhajolt és egy fordulattal kibújt a fogásból. Gránát és Lövész, no meg Tűzvihar ekkor megcélozták a nőt. Tűzvihar teljes intenzitásra állította a fegyverét. Ez a nő megölte két barátját… most már nem nyugszik, amíg meg nem torolja a halálukat egy másik élet elvételével! A nő a földre lapult a lövedékek elől, majd előre ugrott. Kaszás ekkor kapta oldalba, és nekilökte a köveknek. Ám ekkor… a nő egy mesteri mozdulatsort mutatott be. Megperdült Kaszás körül és megragadta a karját. Egy mozdulattal berántotta a tűzvonalba. Gránát és Lövész túl későn hagyták abba a sorozatot. Kaszás próbált védekezni a karjával, de nem foghatott fel minden lövést.
Tűzvihar látta, hogy a nő nem áll meg… az ikrek felé tart. Kardjával belevetette magát a küzdelembe és megragadta a nőt. Látszott, hogy ellenfele megijed, de nem pánikol be.
- Állj le!! – üvöltötte Tűzvihar. – csak a célpont volt a feladatod!!
- A célpont… és a kísérete. – a nő hangja hideg volt, fémes és érzelemmentes. – senki sem láthat. Nem maradhat szemtanú…
Tűzvihar hirtelen megértette. Ez nem egyszerű gyakorlat! Ez… élet-halálra megy! És nem holmi zöldfülű ellen! Ez a nő. Egyedül. A leghatékonyabb technikával és tudással. Nem egy kezdő kis újonccsapat… hanem egy könyörtelen, megállíthatatlan gyilkos. De elkésett a felismeréssel… túl sokáig beszélt. Hirtelen jött a fájdalom. A nő kardja átszúrta őt, ahogy a fogással védtelenül hagyta a mellkasát. Tűzvihar a földre zuhant és az utolsó kép, amit magával vitt, a nap ragyogó sugarai és a kék ég képe volt a Kiképző Hold felett.
Az ikrek egyszerre indultak meg. Egy pillanat alatt esett szét a csapat, ami a családjuk volt. A legjobb barátaik feküdtek üres roncsokként a földön! A becsület azt kívánja, hogy megbosszulják őket! Közelharcban alázzák meg ezt a nőt!
A halálig!
A nő elrakta a puskáját. Megértette, mire készülnek az ikrek és megadta nekik a lehetőséget. Egy kézben a karddal, kiállt és várta őket. A fiúk egyszerre rohamoztak. Lövész egy szaltóval átugrott a nő felett, amíg Gránát szemből lecsapott. A nő hárította a vágásokat, majd egyet hátracsapott. Lövész éppen el tudott ugrani, de így is felkarcolták a haspáncélját. Gránát ekkor úgy találta, bevihet egy csapást, de elszámította magát. A nő hirtelen felfelé lökte a kardját és a következő vágással a védtelenül maradó mellkasra csapott. Gránátot egyszerűen keresztbe kettészelte a vállától a dereka másik oldaláig. A robot egy utolsó, kétségbeesett kifejezést tudott még az arcára erőltetni… mielőtt széthullott.
- NEEEMM!!! Testvér!!!
Lövész utoljára maradt. A testvére nélkül! Ezt sosem tudta volna elképzelni…
- Megölted a testvéremet! – sziszegte a nőnek. – Ezért… meghalsz!
A nő nem válaszolt… nem volt rá ideje. Lövész érezte, ahogy a düh hihetetlen erőt ad neki. Olyan gyorsan forgatta a kardját, mint még soha. A nő is meglepődött, de túl későn. Az egyik vágás áthatolt a védelmén és végighasította a jobb vállvédőjét. Csak felszínes sérülés volt… de feldühítette! Ő még… sosem sérült meg! Ő… ő egyedi… tökéletes… legyőzhetetlen!!!
A következő mozdulatba minden erejét beleadta. Lövész nem is látta, merre suhan a kard. Védekezésbe kényszerült, de a vágások legtöbbjét sikerült hárítania. Legalább is azt hitte. Hirtelen a nő megállt, egyenesen, gyászosan lehajtott fejjel. Lövész nem értette… aztán lenézett a kezére. Sűrű, kék anyag borította… és belőle jött. Ekkor érezte meg… a sebet…
Lövész feje lassan kettévált és az egész teste követte. Pontosan középen. A nő megpörgette a kardját és visszahúzta a karjába. Lassan elsétált… elhaladt az első hulla mellett és gyászosan nézett rá. Azóta a sűrű, kék anyag nagy tócsában folyt ki a nyakból, amin már nem volt fej.
Mikor kiért a kőgyűrűből, maga elé tartotta a karját, amin felcsúszott egy apró panel fedele. Gombok voltak alatta, mind más színű. A nő megnyomta az egyiket… mire a bábura tapadt, mágneses kis tárgy, haragos sivításba kezdett és nagy dörrenéssel darabokra robbantotta a célpont bábut.
A nő csak sétált. Hátra sem nézett. Mikor a megfigyelőtorony közelében felért az első dűnére, megemelte a kardját az irányítófülke felé.
- Küldetés teljesítve, torony. Célpont01 likvidálva. Kíséret veszteségi állapota: 6/6…
Vettem Szellem 1es! Térjen vissza a bázisára és várja a transzporter-egységet!

- Nos? Mi a véleménye, legátus?
- Tökéletesen hatékony. Tökéletesen halálos.
A legátus épp áttöltötte a gyakorlat adatait egy kristályra, hogy elvigye a következő tanácsülésre. Az időtartam mindössze 3 perc volt! Három perc, hat hulla… mi ez, ha nem tökéletes teljesítmény?
- Még egy kérdés! – az ablakon át a távozó nőre bökött, aki épp felvette egy vékony, tökéletesen áramvonalas repülőgép alakját és elsüvített keleti irányba. – Mi a neve?
- „Szellem”, uram.